Inspiráció

Az első lépés, hogy akard tudni, ki vagy valójában.
Engem a A Mennyei Prófécia (James Redfield) című könyv késztetett az önismeretem tudatos kiszélesítésére, és valamiféle egzisztenciális, spirituális cél megfogalamazására.

A kulcsszó a "tudatos". Hisz mindenki szeretne tisztába lenni képességeivel, saját határaival, hibáival. Csak legfeljebb nem tudja a módját, az okot hogy miért tegye, esetleg a célt nem látja.

Lét és tudat

E tekintetben a legnagyobb lökést a lehetőségek felismerésében kétségkívül Marx adta, miszerint a lét határozza meg a tudatot, és nem pedig fordítva. Ezt a kiételt igyekszem egyfajta axiómaként alkalmazni, az ismeretelmélet szabályai szerint.

Ez nem kevesebbet jelent, minthogy pusztán az egzisztenciám, aktuális társadalmi helyzetem, hangulatom, azaz a létem formálja a tudatom.
Viszont ez hatalmas lehetőségeket rejt az önismeret, és egzisztencia párhuzamos és tudatos fejlesztésére.
Itt érdemes megismerkedni a filozófiai alapokkal, a hogyan kérdéskörének folytatása végett. Nevezetsen, hogy mi a Hegel által megalkotott szellemfilozófia, illetve az egzisztencialisták véleménye.
"Az ember azonban megragadhatja igazi valóját is, mégpedig lehetőségként. ...Nem azt kérdik, hogy mi az ember, hanem azt, hogy hogyan éljen, miként valósítsa meg önmagát, hogyan lesz valódi és eredeti. A radikális szabadság ez arra, hogy önmagát lehetőségként ragadja meg: Az vagyok, amivé magamat az egzisztálásban teszem."

Út

Az egzisztencia viszont nem más, mint egy intervallum, amit a lényegi veszítenivalónk és a motiváltságunk határa közé tehetünk, a pillanyatnyi hangulatunk függvényében.
A tetteink nem mutatnak túl lényegi veszíteni valóink határán, mert a veszteség élménye visszatart minket. Az aktuális motivációs határainkat pedig azon egyszerű okból nem léphetjük át, mert nem is vágyunk rá.

Viszont ez a skála meglehetősen tág minden ember szemszögéből, és éppen ez az, ami lehetősget rejt magában a fejlődésre. A legszebb a dologban hogy nem kell tennünk egyebet, mint a motivációink, céljaink felé tudatosan közelíteni.
Ha megtettük a lépést, akkor szükség van egy önvizsgálatra. Mit csináltam jól a lépés közben, mit tehettem volna jobban, és mit rontottam el.

Ha ezt a lépést kihagyjuk, akkor semmi egyéb nem fog történni, mint a saját, fent megfogalmazott egzisztenciális határaink között előrébb léptünk ugyan, de azok határai változatlanok maradnak. És kiszolgáltatjuk egzisztenciánkat saját hibáink, hangulatunk függvényében, a határok közötti véletlenszerű vándorlásnak.
Nem beszélve arról, hogy spirituális, anyagi, egyéb jelentős veszteség esetén az alsó határ könnyedén kitolódhat, ami együtt jár rendszerint a motivációk elvesztésével, szűkülésével is.

Kiteljesedés

Ha viszont minden cél felé közeledés alkalmával végzünk egy önismereti gyakorlatot, akkor szinte azonnal kitoltuk a felső határait az egzisztenciánk intervallumának. Hisz abban a pillanatban ahogy tanultunk hibáinkból, illetve felimertük a helyes utat, irányt, lépést, avagy tettet, szinte azonnal kitolódnak a motivációs határaink. Ezáltal viszont nő a veszítanivalónk is, hisz azáltal hogy önnön magunkat többre értékeltük, ténylegesen többek lettünk, így többet is veszíthetünk.

Megjegyzem talán a veszteségeknél még fontosabb, hogy az önismeretet gyakoroljuk, saját magunk érzéseit, hibáit, érzelmeit megismerjük.
Hogy kezelni tudjuk, magát a veszteséget is. A növekedés utáni veszteség, megfelelő önismeret hiányában, nagyobb kárt okozhat mind a tudatunkban, mind az egzisztenciánkban, mint bármikor elötte, megfelelő önismeret híján.

Már csak az a kérdés, hogy mi az az önismeret a valóságban?!
Milyen a színe, szaga, tapintása?

Számomra az igazi áttörést, a fent említett könyv élményeinek az önvizsgálatra késztetése adta, ennek megértésében. De minden beszélgetéssel, gondolattal, érzéssel, tapasztalással autómatikusan közelebb kerülsz magadhoz, ha nem is tudsz róla. Szóval ezt neked kell megtapasztalnod.

Hogy van-e végső célja a folymatnak, hogy ez valamely spirituális megusztuláshoz vezet-e, istenhez, gaiahoz, vagy egyéb harmónikus tudatállapothoz, az egyén szempontjából érdektelenné vállik.

Biztosabbá, megfoghatóbbá, kezelhetőbbé válik életed, és magabiztosságod, céltudatosságod kihat a környezetedre is.
Azaz úgy leszel több, önmagad megismerése által, hogy ezáltal másoknak is hasznára válsz. De ez már egy másik történet.